Magyar Barcelona Szurkolói Oldal
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
FC Barcelona
 
A szezon
 
Történelem
 
Átigazolások
 
Letöltések
 
Barcelona
 
La Masia

La Masía egy akadémia otthona, rengeteg későbbi Barcelona játékos karrierje indult innen, köztük Messié is. A pálya közvetlenül a Nou Camp stadion mellett fekszik, egy szimbólumként emlegetett öreg pálya, amely 1702-ben egy kis farmháznak épült. 1966-ban a csapat megvette ezt a területet, igazi társadalmi összejövetelek színhelye volt. 13 évvel később, 1979-ben lett a fiatal Barça-nevelésű focisták otthona. A két történelmi építmény 610 négyzetméteren helyezkedik el, az akadémiában van egy nagy konyha, étkező, nappali, könyvtár, közigazgatási szálláshely, fürdőszobák, hálószoba mind a 60 játékosnak. Az 1999/2000-es szezon kezdetén megnövelték a szolgáltatások számát, 18 szobával bővítették a La Masía kollégiumát. Amióta a La Masía megépült, sok változáson ment keresztül, és már csak nyomaiban hasonlít a régi tervekhez. A La Masía célja, hogy edzéslehetőséget adjon a fiatal futballistáknak, emellett tanuljanak azok, akik vidékről érkeznek a klubhoz. Habár a nagykorú fiúk Katalóniából jönnek és Spanyolország többi részéről, a La Masía a külföldről érkező futballistákat is szeretettel fogadja. Amióta ezt a tervet életbe léptették, körülbelül 30 futballista lett stabil élvonalbeli játékos, egy része a Barçában még ma is játszik, mint Puyol, Xavi, Reina, Víctor Valdés vagy Gabri és olyanok is itt kezdték karrierjüket, akik nagy pályát futottak be többek között Spanyolországban, mint Amor, Guardiola, Segi, és De la Pena. Az 1987/88-as szezontól kezdve a La Masía nemcsak a fiatal labdarúgóknak ad otthont, hanem a kosárlabda csapat tagjainak is, a 2002/2003-as szezonig 10 játékos lett világhírű kosaras.

 
Meccs legjobbja

Két góllal, és egy gólpasszal vette ki a részét a Valladolid elleni győzelemből.

 
Meccs képe
 
Előző mérkőzés
 
Kövekező mérkőzés
 
Összefoglaló

Összeállítás az első nyári edzésről.

 
Hét képe
 
Tabella
  1. Barcelona: 99 pont
  2. Real Madrid: 96 pont
  3. Valencia: 71 pont
  4. Sevilla: 63 pont
  5.  Mallorca: 62 pont
 
Góllövő lista
  1. Lionel Messi: 34
  2. Gonzalo Higuain: 27
  3. Cristiano Ronaldo 26
  4. David Villa: 21
  5. Diego Forlán: 17
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szavazás
Most, hogy Villa érkezett, szükség van Ibrahimovicra?

Igen, elférnek egymás mellett.
Nincs rá szükség, elég Villa a csatársorba.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Ki volt nálad az "Év játékosa" az idei szezonban?

Lionel Messi
Pedro Rodríguez
Xavi Hernández
Gerard Piqué
Zlatan Ibrahimovic
Sergio Busquets
Carles Puyol
Andrés Iniesta
Daniel Alves
Víctor Valdés
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Partnerek

                                                       

 
Számláló
Indulás: 2006-12-30
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.